Bemutatkozás

10 éve szívélyes szeretettel…

Üdvözöljük Önöket Mezőkövesd és környékén!

Habár Zsóry-fürdős élményeink az időben messze nyúlnak vissza, maga a nyaraló csupán pár évtizedes múltra tekinthet vissza. 1994-ben döntöttünk a telek vásárlás melett és az elkövetkező években családi erőfeszítéssel épült fel szerény hajlékunk.

Hat év szorgos munkájába került, hogy felépüljön a ház és 2000-ben megkapja a használatba vételi engedélyt.

Habár ez idő alatt nem túl sok alkalom nyílt élvezni a környék adta lehetőségeket, azért megpróbáltuk elültetni Zsóry-fürdő szeretetének csíráját gyermekeinkben és minél sűrűbben látogatni a strandot.

Miután felépült a ház és több lehetőségünk maradt élvezni a hétvégéket, alkalomszerűen barátainkat is többször vendégül látva fedeztük fel környéket. Így esett, hogy nem csak a strandfürdő kényeztetésébe, a táj nyugalmába hanem a környék látványosságaiba is beleszerettünk.

Több mint tíz évvel a nyaraló elkészülte után, 2013-ban elhatároztuk, hogy megnyitjuk kapuinkat nem csak a csalad és barátaink előtt hanem a pihenésre és nyugalomra vágyó nagyközönség előtt is.

Az elmúlt években folyamatosan dolgozunk azon, hogy kedves vendégeink minél otthonosabban és kényelmesebben tölthessék el a pihenőnapjaikat nálunk.

Nagy népszerűségnek örvend a szabadtéri bográcsozónk és a hozzá kapcsolódó szabadtéri étkezőnk, csakúgy mint a korosztályhoz nem kötött lengőtekénk.

A beltéri pihenés kényelmét beépített klímberendezésünk igyekszik biztosítani és az esetleges borús napok monotinitását WiFi hálózatunk, Digi Tv kínálatunk és mindenki által kedvelt csocsó asztalunk próbálja vidáman eltöltött idővé varázsolni.

Engedje, hogy Zsóry-fürdő nyugalma belopja magát a szívébe és boldogsággal feltöltődve gondoljon vissza az itt eltöltött időre!

Szeretettel

Zsuzsanna Vendégház